Szóval mint már írtam februárban érkezett hozzánk ez a lány, aki az elején még semmit nem is akart, aztán mégis, aztán mégsem!
miután cselesen kinyomoztam a telefonszámát, egy kamu sms-t küldve, már kapcsolatot is sikerült teremteni vele. Miután találkoztunk ,rájöttem hogy még szimpibb mint gondoltam, és ez motivált..nem kicsit.
a folytatás mé egész jól alakult, de aztán pár csókolózós randi után valami kattanás történt, mert bemonta a fruttit.
Én persze, mit is tehettem volna, nem adtam fel. Járkáltunk is serényen moziba, múzeumba, meg ahova csak illik vinni a lányt. Mondanom sem kell hogy nem történt semmi előrelépés.
Aztán most hétvégén mikor megkérdeztem, hogy miért is van ez csak egy kérdést tett fel, miszzerint, nem tudja mit kéne tennie, hogy végre kiháborodjak belölle.
kérdés:::miért van az hogy könnyebb ágyba vinni egy lányt mint esetleg komoly kapcsolatot kialakítanivele?
Ami elszomorít, hogy nem ő volt az egyetlen lány akivel nem jutottam el a járásig. A legtöbbel csak az ágyig jutok el, s másnap ismét egyedül kell élnem kis életem. Ezzel sok baj nem is lenne, csak úgyérzem a lelkem lesz egyre sivárabb.